Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Méregkeverők

Beléndek /Hyoscyamus niger/

belendek.jpg
A beléndek 30-100 cm-re megnövő lágyszárú növény. Enyves-bolyhos szőröket visel, ami kellemetlen szagot áraszt, virágos hajtása áltengelyt képez. Mélyre hatoló, vastag karógyökeret ereszt, egy vagy kétéves kort ér meg. Tőlevelei nyelesek, 15-20 cm hosszúak, durván fogasak, félig szárölelők, szürkészöld színűek. A virág 1-1.5 cm hosszú. Korsó alakú zöld csészéje 5 mm széles, háromszögletű, szálkás végű, hegyes fogakkal. Pártája 2-2.5 cm hosszú, piszkos halványsárga, lila színű erekkel. Bíbor-ibolya színű torka kívül mirigyszőrős, belül kopasz, karimája 5 kerek karéjú. Termése 1.5-2 cm hosszú, 1 cm széles korsó alakú tok, apró dudorokkal. A tok teteje éréskor kupakként leválik. Vese alakú magvai lapítottak, világosbarnák, 1-1.3 mm hosszúak. Jellemző a kétrekeszű, fedővel nyíló csalmatoktermés, benne sok, legfeljebb 200, apró gömbölyű mag fejlődik. Májustól augusztusig virágzik. Egész Európában – főként a Földközi-tengertől Közép-Európáig – előfordul, hazánkban is megtalálható. Főleg parlagokon, szántókon fordul elő, de a fokozott gyomirtó használat miatt erősen megritkult. Bomló szerves anyagban gazdag helyeken (pl. szemét- és trágyatelepeken) is fellelhető. Nemzetségének egyetlen képviselője a Kárpát-medencében. Nem védett. Európán kívül megtalálható Nyugat-Ázsiában, Indiában, Észak-Amerikában.

belendek2.jpgA beléndeket a korai civilizációkban az istenek növényei közé számították, később az ördög művének tekintették, és száműzték a boszorkánykonyhába. A középkorban ez volt az egyik alkotóeleme a boszorkányok hírhedt „repülőkenőcsének”, „boszorkányzsírjának”, mellyel ha bedörzsölték magukat, révületbe estek. Képzeletben repülni tudtak, „elszálltak” mai argó nyelven.

Az idők során a beléndeket nemcsak bájital főzésére használták, számos módon visszaéltek vele, mérget is kevertek belőle. A tesszáliai boszorkányok a sötét földi hatalmak és Hekaté növényé-nek hívták. A germánok bilsa, pilsen, pilsenkrut néven ismerték, és fontos varázsszernek tartották. Felejtő italt készítettek belőle, és erotikus esővarázslást is végeztek vele. Nagy szárazság esetén az asszonyok a legfiatalabbat királynővé választották, akinek meztelenül kellett a mezőn beléndeket gyűjtenie. A beléndek azonban élvezeti szer is volt, már Dioszkuridész beszámol arról, hogy magvait mákkal és ópiummal együtt méhsörbe vegyítették. A germánok is ízesítették a sörüket beléndekmaggal, ez volt az úgynevezett pilsensör, mely sokkal mámorítóbb volt természetesen, mint az egyszerű árpasör. Egészen addig, amíg az 1516-os sörtörvény megtiltotta Németországban a beléndek alkalmazását a sörfőzdékben. De továbbra is használatos maradt, mint a szerelmi bájitalok alkotórésze.

A középkori fürdőkben az általános erotikus hangulat feltüzelésére beléndekmagot szórtak a füstölőkbe. A fürdőzők nemcsak ruháikat, hanem erkölcsi gátlásaikat is levetkőzték, kicsapongó orgiák színterévé változott a fürdő; ezeket számos XVI. századi rézmetszeten is megörökítették (Virgil Solis például). Noha már az ókori szerzők óva intettek belső alkalmazásától, az újkor kezdetén sok iszonyatos és visszataszító dolgot műveltek az „ördögi beléndekkel”. A boszorkányok által használt repülőzsír egyik fő összetevője!

 

 

Bürök /Conium maculatum/

conium.jpg
Fő hatóanyaga a koniin, mely a növény minden részében benne van (friss termésben 2–3%, a mennyiség a száradás során csökken). Hatására először az alsó végtagok bénulnak meg, majd ez felfelé halad, végül teljes öntudat mellett légzésbénulás miatt beáll a halál. Kisebb mennyiségben más piridinvázas alkaloidokat is tartalmaz: konhidrint, pszeudokonhidrint, ?-koniceint és N-metilkoniint.


A régi Athéni (görög) törvénykönyvekben a „bürökpohár” a kiszabható halálbüntetés egyik nemeként szerepelt, Szókratészt ezzel végezték ki. A tüneteket elsőként ekkor írta le Platón.

A rendkívül mérgező bürök Shakespeare Machbeth című tragédiájában a boszorkányok által készített főzet egyik alapanyaga. Könnyen összetéveszthető a petrezselyemmel. (Forrás: Boszipláza)

 

 

Bűzös husáng /Ferula assa-foetida/

asafoetida2.jpg

A növény másik neve Ördöggané, ami utal igen büdös gyökerére. 

Rosszindulatú, ártani akaró személyek ellen, átkok visszafordításában hatásosnak vélték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csüngő belénd /Scopolia carniolica/

scopolia.jpg
Népies nevei: Farkasbogyó, Scopoli füve, szkopoliafű, krajnai farkasbogyó

Egész Európa magasabb hegyvidékein termő, nálunk a Bükk, a Mátra és a Börzsöny bükköseiben, sziklás völgyeiben előforduló erősen mérgező növény. Hazánkban védett!

Gyökértörzse kúszó, arasznyi hosszú, 1-2 ujjnyi vastag, szagtalan, undorító ízű. Szára egyenes, 20-40 cm magas, lágy. Levelei a szár tetején sűrűn állnak, 10-15 cm hosszúak, elliptikusak vagy tojásdadok, lágyak, ép szélűek. Harang alakú virágai a levél hónaljában egyesével állnak, hosszú kocsányon lecsüngők, hengeres alakúak, kívül barnáslila, belül zöldes színűek. Termése gömbölyű, kb. 6 mm átmérőjű tok.

Gyógyszerkészítményekben - elsősorban nyugtalan idegbetegek erős csillapítójául - használják. Sok helyütt a nadragulyalevél helyett is használatos a hasonlő összetevők miatt. Öszzetevők szempontjából hasonlóságot mutat a beléndekhez is. A természetes gyógyászatban a krajnai farkasbogyót külsőleg alkalmazzák reuma vagy fogfájás esetén. Manapság inkább azonban készen - egyes gyógyászati termékek összetevőjeként - lehet fellelni. Készítményeit nyugtalan idegbetegségek erős csillapítójául használják.

Ennek a mérgező növénynek a gyökerét régen állítólag gyakran használták afrodiziákumként és főként az úgynevezett boszorkánykenőcsökhöz keverték. (Forrás: Naturportal.hu)

 

 

Fehér fagyöngy /Viscum album/

fagyongy.jpg
A fehér fagyöngy (Viscum album) a fagyöngyfélék (Viscaceae) Magyarországon is jól ismert és egész Európában elterjedt félélősködő, örökzöld növény. Leggyakoribb gazdanövényei az almafa, a nyárfa, a fűzfa, az akácfa. Rövid szerteágazó ágai ismételt álvillás elágazásúak. Levelei átellenesek, zöldessárgák, bőrneműek. Zöldessárga színű redukált virágai ülők. Termése ragadós álbogyó.


A fagyöngyöt az érelmeszesedés megelőzésére és a hagyományos kezelésekkel együtt a magas vérnyomás leküzdésére használják. Európában több laboratórium állít elő és forgalmaz különböző citosztatikus és immunrendszert serkentő hatású készítményeket. A fagyöngyből gyárilag előállított készítményeket az onkológia területén is használják.

A fagyöngy vérnyomáscsökkentő hatását állatkísérletek igazolták, de hogy pontosan melyik összetevője felelős ezért a hatásmechanizmusért, ez idáig nem tudták meghatározni. Immunrendszert serkentő rákellenes hatása viszont a viszkotoxinoknak és a lektineknek tulajdonítható. Bár számos európai országban az egyik legáltalánosabban felírt gyógyszer rákbetegek számára, a Cochrane Együttműködés 2008-as áttekintő tanulmánya szerint kevés megbízható kísérlet áll rendelkezésre (a 80 talált kísérletből összesen 21-et tudtak belefoglalni az áttekintésbe alapvető módszertani problémák miatt), így a fehér fagyöngy pozitív hatása az onkológiai folyamatokra nem igazolható. A 13 kísérletből, amelyek a fehér fagyöngy-készítményeket szedő rákbetegek túlélési esélyét vizsgálták, 6 jelentett pozitív hatást, azonban egyik módszertana sem volt megfelelő minőségű, így ezek nem elégségesek a feltételezett hatás igazolására. Két további kísérlet, amelyek a fehér fagyöngy bőrrákra és fej- és nyaki rákra vonatkozó hatását vizsgálták, nem talált bizonyítékot arra, hogy hatásos lenne. A 16 kísérletből, amelyek a fehér fagyöngy hatékonyságát vizsgálták arra, hogy mennyiben javítja a rákbeteg életminőségét, pszichológiai állapotát, a tünetek erősségét, valamint hogy mennyiben csökkenti a kemoterápia mellékhatásait, 14 jutott arra a következtetésre, hogy valamilyen szintű pozitív hatás létezik, azonban e kísérletek közül csak kettőnek volt olyan minőségű módszertana, hogy megbízható következtetést lehessen levonni belőlük. Ezek közül az egyik pozitív hatást talált a kemoterápiával kezelt mellrák-betegek életminőségére. A tanulmány szerzőinek véleménye szerint további független és megalapozott klinikai vizsgálat szükséges ahhoz, hogy a fehér fagyöngy onkológiai hatását el lehessen dönteni.

A fagyöngylevél összetevőinek (főleg a viszkotoxinok és a lektinek) mérgező hatását kimutatták. A bogyók is tartalmaznak veszélyes hatóanyagokat, ezért a fagyöngy csak orvosi rendeletre szedhető.

Boszorkányseprűnek is nevezik, mivel a boszorkányok megátkozáskor használták.  A korai egyház a pogány druidákkal való kapcsolata miatt betiltotta használatát, a druidák ugyanis mágikus erőt tulajdonítottak neki, és a gonosztól való védelmet láttak benne. Azt tartották róla, hogy viselőjét láthatatlanná teszi, és sokan úgy gondolták, hogy magától regenerálódik. Ezen a hiedelmen keresztül kerülhetett kapcsolatba a nemi vágyat fokozó szerekkel és a termékenységgel. (Forrás: BosziPláza - D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)

 

 

Fekete hunyor /Helleborus niger/

hunyor.jpg
A régi korok füves emberei és a boszorkányok által egyaránt használt hunyor vagy tárgyökér rendkívül mérgező. A növény gyökerei feketék, innen származik a "fekete" elnevezés. A természetben gyakran megtalálható avar színű változata és mivel elég korai virágzású (február-március) még az ősszel lehullt levelek közül bújnak elő virágai, amit az erdőjárók csak "hunyorogva" vesznek észre.

 

 

Gyűszűvirág /Digitalis purpurea/

digitalis_purpurea.jpg
A gyűszűvirág kétéves növény, az első évben fejlődnek ki a levelei, a második évben alakul ki a virágos hajtása. Az egész növényt finom szőrök borítják. Szára 50–70 cm magas, egyenes. Levelei durvák, lándzsa alakúak, 20–40 cm hosszúak, nyelük szárnyas. Virágai 3–4 cm hosszúak, lecsüngőek és harang alakúak, a pártatoroknál sötét foltok láthatóak. Virágai a hajtáson azonos oldalon alkotnak fürtöt. Termése toktermés, tojásdad alakú, 1,5 cm hosszú, fekete színű. Félárnyékban fejlődik legszebben.


Az orvoslásban a növény szárított leveleiből kinyert digitoxint alkalmazzák, szívelégtelenség kezelésére. A hatásos és mérgező dózis között kicsi a különbség, ezért digitoxin alkalmazásakor szigorúan követni kell az orvos utasításait, a növény háziszerként nem használható. A mérgezés főbb tünetei: lassú szívfrekvencia (de később szapora szívverést is okozhat), hányinger, hányás, látási zavarok. Halált okozhat.

A mágiában védekezésre, valamint tündérekkel és erdei szellemekkel való kommunikációra használják.  A legenda szerint a rókák ennek a növénynek a virágát húzták a lábukra, hogy kiszemelt áldozatuk becserkészése közben tompítsák lépteik zaját. (Forrás: BosziPláza - D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)

 

 


Jakabnapi aggófű /Senecio jacobaea/

senecio.jpg
Ezt a növényt ír boszorkányok használták repülőbalzsamaik alapanyagaként, az ír tündérek pedig a virágzatát felhasználva növelték mozgásuk hatékonyságát. Cornwallban az angol boszorkányok aggófűágak segítségével repültek föl a Castle Peak nevű magas sziklára holdfényes éjszakákon. Mivel a tündérek nagyon szerették, az emberek féltek, hogy megbüntetik őket, ha kárt tesznek a növényben, s ezért veszélyesnek tartották az aggófüvet megrongálni vagy elégetni. Az aggófű rendkívül mérgező az állatokra, ezért a legelőkről feltétlenül el kellett távolítani. (Forrás: Boszipláza)

 

 

Jázminlonc /Gelsemium nitidum/

gelsemium.jpg
Erősen mérgező növény. A skót boszorkányok varázs-szertartásokkor használták, melyek során "...a szertartás elvégzésére rábírt személyeknek kilencszer kellett átmenniük egy zöld loncból font füzérkörön". (Forrás: Boszipláza)

 

 

 

 

 

Kender /Cannabis sativa/

kender.jpg
A kábító hatású kenderrel a boszorkányok démoni jelenéseket idéztek meg, illetve elkábították áldozataikat. (Forrás: Boszipláza)

 

 

 

 

Kereklevelű kapotnyak /Asarum europaeum/

kapotnyak.jpg
Népies nevei: Kerek kapotnyak, kerek kapor, kapotnyik, mogyoró-alja, mogyoróalj-kámfor, vad gyömbér (Asarum europaeum). Farkasalmafélék (Aristolochiaceae). 5—10 cm. Tarackot hajt. Szára rövid, borzas és rendszerint kétlevelű. Levele hosszú nyelű, szíves vállról vesealakú, sötétzöld és fényes. Virágai rövid kocsányokon magányosok, zöldes bíborbarnák;. Leplük 3—4 széles karéjra hasadt. Toktermése hatüregű. Levele szétdörzsölve, kivált pedig gyökere sajátságos fűszeres illatú. Némileg a borsra emlékeztet. Terem erdők szélén, gyepük­ben, hazánk minden hegyvidékén.

Az erdei mogyorófák alatt bőven tenyésző kopotnyaknak nemcsak szárított gyökerét, hanem leveles szárát is hasz­nálhatjuk.
Erős hatása miatt csak erős idegzetü emberek isszák. Én nem tanácsolom senkinek, mert mérgező.
A kapotnyakgyökérből tincturát is csináltak és azt pálinkával vegyítve, az iszákosoknak adták be, hogy a pálinkát megutálják, de hasztalan. A sokféle iszákosság-elleni italban, kopotnyak van javarész­ben.

A boszorkányok által használt repülőzsír egyik összetevője!

 

 

Kerti ruta /Ruta graveolens/

ruta.jpg
A kerti ruta a Balkán-félszigeten honos, de dísz- és gyógynövényként nálunk is elterjedt félcserje. Európa D-i és Afrika É-i sziklás részén terem vadon, Európa egyéb részében gyakran kertbe ültetik, itt-ott el is vadul. 90 cm magas; virágzata álernyős, levele 2-3 szárnyaltan szabdalt, levélkéje fordított tojásdad. Erős balzsamos illatú és nagyon keserű füvében a keserű extraktivumon kívül olyan csípős párolgó olaj van, hogy frissében a bőrön orbáncféle gyulladást okoz.

A boszorkányok egyrészt kábító és hallucináció keltő hatásának köszönhetően folyamodtak hozzá, másrészt különféle alapanyagokkal elegyítették a különböző főzetek elkészítésekor. (Forrás: Boszipláza)

 

 

Közönséges farkasalma /Aristolochia clematitis/

aristolochia.jpg
Népies nevei: farkasfül, farkasgégevirág, farkas hézaggyökér, him farkasalma, likasir, pipavirág.


Nyeles levelei szíves- tojásalakúak, visszájukon kékeszöldek. Virágai csomósan állnak a levelek hónaljában, csövesek, a csúcson nyelvalakúan megnyúltak, tövükön gömbölyűen fölfúvódottak. Termése körtealakú tok. Terem művelt talajon, parlagokon, szőlőkben, a legészakibb megyéket kivéve az egész országban.

Használata: Az egész növényzet kesernyés, szaga erős s kellemetlen. Sok orvos szerint mérges. A gyökere kámforszagú és mint izgató gyógyszer, vízben vagy borban főzve, idegbajnál, altesti bántalmaknál, köszvénynél, és tüdőbajnál használható. A füve kevésbé kesernyés, de hatása is gyengébb.

Külsőleg sebek tisztítására, borogatásképpen alkalmazható. Régi orvosok szerint, megakadt női bajoknál e növény főzete ( 1-1 decis csészével naponként ) jó hatású:, fulladozásnál hasonlóképpen használható.

Külső hasznáról a következőket mondhatjuk: 1. kemény és bűzös sebeket ( fistula ), e fű porával hintik be, mert gyorsan gyógyulnak:, 2. a lábszáron levő fekélyeket és a sebeket ugyanígy kezelik, vagy a port forró vízzel péppé gyúrják és a sebekre kötik:, 3. vadhús képződésnél a gyökér porát a vadhúsra kell hinteni.

A régiek e fű közhasznáról is beszélnek: Lovaknak fekélyei és sebei, melyek a nyeregtől estek, ezen ráhintett fű levelei, vagy gyökere porából megtisztulnak és meggyógyulnak. A marhában pedig, hogy vadhús vagy nyüvek ne támadjanak, megakadályozhatja.

 

 

Légyölő galóca /Amanita muscaria/

legyolo-galoca_2.jpg
A légyölő galóca főleg hegyvidékeken él. Nyíresekben, savanyú talajokon gyakori, fenyvesekben és lomberdőkben is előfordul.

Méreganyagai az iboténsav, muszcimol, muszkarin, muszkazon és muszkaridin, amelyek az idegrendszerre hatnak. A mérgezés tünetei fogyasztás után 1/2 - 3 órával jelentkezek: félálomszeru, részeg állapot, hallucinációk, álmosság, szédülés, gyomor- és bélpanaszok, nyáladzás, izzadás, könnyezés, nagyobb adag elfogyasztása esetén delírium. Mivel más galócafajokkal ellentétben a légyölő galóca nem tartalmaz májkárosító amatoxinokat vagy phallotoxinokat, így a halálos mérgezés rendkívül ritka. A gomba elfogyasztása elsősorban gyermekek, vagy idős, legyengült emberek számára veszélyes.

A gombát papírra kenve légyölő anyagnak használták – innen ered a neve –, kis darabjait az északi népek sámánjai arra használták, hogy transzba essenek. Egyes feltételezések szerint az indiai Rigvédában szereplő rejtélyes ital, a szóma alkotórészéül is légyölő galóca szolgált, melyet megszárítottak, majd ghí-vel vagy tejjel dehidratálva kisajtoltak. Hérodotosz ír az amürgoszi szkítákról, akiket haumavarga (haoma-ivó) szakáknak nevez. A haoma egy révült állapotot előidéző ital volt, amelyet légyölő galócából készítettek.

legyolo-galoca_3.jpgA tündérmesék gyönyörű piros-fehér gombája, a légyölő galóca. Általában erdőkben, nyírfák, vörös és erdeifenyők alatt nő. Ez a gomba az egyik legrégebben ismert hallucinogén anyag; a szibériai és uráli törzsek sámánisztikus rítusainak fő eleme volt egészen a közelmúltig. Az etnomikológus R. Gordon Wasson szerint összefüggés van az amanita muscaria és az indiai Rigvédában található szent növény, a soma között. (Forrás: BosziPláza - Nevill Drury: A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona)

 

 

Mák /Papaver somniferum/

papaver-somniferum.jpg
A mákban lévő ópiumot a boszorkányok egyrészt kenőcseikben használták, másrészt a porrá tört szemeket jövendölések közben elégették, hogy füstjüket belélegezve megálmodják a jövőt, illetve láthatatlanságot idézzenek elő. (Forrás: Boszipláza)

 

 

Mandragóra /Mandragora officinarium/


„Ó, Mandragóra, zöld fű,

Szép madár, mely oly bohó,

Hogy este a holdvilágnál zengi énekét.”

(Román népdal a mandragóráról).

 

mand.jpgLágyszárú növény. A burgonyafélék családjába tartozik (ezen család termesztett fajtái a paradicsom és a burgonya is) a maszlag a nadragulya a csüngőbelénd és a farkasbogyó rokona de ide tartozik a közismertebb petúnia is. Már Theophrasztosz (Arisztotelész utóda, nagy hírű filozófus-természettudós) is felismerte a közös vonásokat, a nadragulyát és a mandragórát szorosan rokonította. A 40 cm hosszú, 14 cm széles, szőrös tőlevelek tél végén, a virágzás kezdetekor megnyúlnak. A 1,5-3 cm-es virágok a hajtáscsúcsokon fejlődnek. Az öttagú, zöld csésze cimpái háromszögletűek. A sárgászöld vagy halványkékes párta forrt, mély harang alakú, mérete a csészéének kétszerese. Az öt, szabadon álló porzó szőrözött. A felsőállású, kétrekeszű magház túlnyúlik a porzókon, belőle sokmagvú, lédús bogyótermés fejlődik, sárgásfehér színű, szőrözött. A magok átlagosan 0,5-0,75 cm nagyságúak. Elterjedését illetően Délkelet-Európában, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában honos. Örményországban különösen nagyméretű válfaja tenyészik – ezt azonosítják haomával ami a hinduknál egy szent növénynek vagy inkább az abból készült italnak a neve.

A mandragóra minden növényi része tartalmaz alkaloidákat: kis mennyiségben tropánvázas alkaloidokat, L-hioszciamint, L-szkopolamint, mandragorint és atropint tartalmaz (maszlag, beléndek). Nem alkaloida jellegű alkotórészek: szitoszterol, b-methylesculetin, ramnóz, glukóz, fruktóz, cukróz. Az alkaloidák a legnagyobb koncentrációban a gyökérben és a gyümölcsökben találhatók. Az alkaloidák igen nagy mértékben fokozzák az érzékelést és anti-kolinerg hatásúak. Az antikolinerg szerek közül az atropint (az Atropa belladonna alkaloidját) már évszázadokkal ezelőtt alkalmazták hörgőtágítóként). Az atropin hatására torok és szájszárazság, nyelés képtelenség, nagy szomjúság, rekedtség támad. A pulzus igen szapora. Csakhamar egyre fokozódó izgatottság jelentkezik, élénk beszéd, nevető és sírórohamok, táncolás, hallucinációk, az öntudat elhomályosodik majd őrjöngés, és görcsrohamok alakulnak ki. Ezt mély álom követi, melyből lassú az ébredés. A mandragóra afrodisztikus hatása nagy valószínűséggel az alkaloidáknak köszönhető.

mand2.jpgŐsidők óta ismert gyógynövény. A kultúrákon átívelve homályos misztika övezi. Alakja miatt emberlelket tulajdonítottak neki, hitték, aki a fölből kirántja, életével fizethet érte. Számos csodás történet színesíti a mandragóra-legendakört. Az ókori Egyiptomban nagy tisztelet övezte szerelmi szimbólum, afrodiziákum volt, valamint gyógyszer a fáraók udvartartásában. Az érzékiséggel összefüggésben ábrázolták gyakran Erósszal, kedvelték borba keverve, mámorító italként fogyasztották vagy altatóként használták. Heksörnek nevezték az általuk feltalált italt, ha mandragórát kevertek bele. Leginkább a nemi vágy fokozására varázsszerként tekintettek rá. A legrégebbi fennmaradt étel-receptgyűjtemény, az Ébert-papirusz feljegyzései közölnek a felhasználására vonatkozó utasításokat (tej-méz-földi fűszerek, bor elegye). A görögök - akik az első leírásokat közölték a fajról - nyugtatóként, emésztést serkentőként tartják számon, köszvény, álmatlanság ellen is javallják. Szerintük nemcsak az emberek, már a buja szatírok is fogyasztották. A korabeli orvosi írások mérgező növényként is emlegetik, levelének elfogyasztása akár őrültséget is okozhat - nagyon veszélyesnek tartották és a Historia Plantarum szerint mindazoknak, akik ki akarják ásni a gyökeret, három kört kell karddal húzni körülötte, és nyugatra kell nézniük. Segédjeiknek körtáncot kellett lejteni a növény körül, és erotikus szavakat suttogni neki. Aphrodite beceneve Mandragoritis volt. A rómaiak hipnotikumként használták az orvosi beavatkozások során. Gaius Plinius római természettudós kígyómarás és életuntság ellen javasolja. Az emberi alakra hasonlító gyökere a termékenység jelképe. A gyökereket - amely birtoklójának hatalmat, pénzt, szerelmet hozott - a szigorú előírásoknak megfelelően, éjjel ásták ki. Súlyának megfelelő arannyal volt egyenértékű. Az ótestamentum mandragórára vonatkozó passzusa hatásaként isteni áldást közvetít. „Mikor Jákób este a mezőről jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jőjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka. És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az ő méhében és szülé Jákobnak ötödik fiat.” A középkori orvosok is gyakran alkalmazták altatóként, a gyökereket borba áztatva vagy füstölő formájában. Külsőleg friss sebeket, gyulladt szemeket, keléseket kezeltek vele.Hildegard von Bingen írja azt a XII. században, hogy az emberi hasonlósága miatt e növény könnyebben befolyásolható az ördögtől és annak szeszélyeitől, mint mások. Vannak hímnemű és nőnemű mandragóragyökerek. Hímneműnek számít a fehér mandragóra, melynek kövér, belül fehér és kívül fekete gyökere van. A levelek szétterülnek a talajon, a virágok erősen illatoznak, és a sárga bogyók elaltatnak, ha megeszik őket. A régi időkben narkotikumként és érzéstelenítő szerként használták. A nőnemű fekete mandragóra hasonlít a hímneműhöz, de gyökere gyakran szétválik. Van még egy harmadik faj, az úgynevezett bolond növény. Agrippa Von Nettesheim a középkori mágus Magische Werke című írásában tűzpiros színű, éjszaka ragyogó fényt kibocsájtó növényként írja le. Az akasztófamanó-legenda egészen az ógermán hagyományokig eredeztethető. Az akasztás pillanatában ejakuláló bűnös magjának varázserőt tulajdonítottak, melyből csodás növény fakad. A különféle szertartások során kihúzott gyökérből kel életre az akasztófamanó (Galgenmännlein). A mandragóra németül alraun (titkok tudója, illetve a rúna ismerője – a jövőbe látó asszonyokat is így nevezték). Ez a szó a gót runa-ból eredeztethető, ami titkot, rejtélyt jelent. Ezen a nyelvterületen a mandragóra gyökerét vagy a hozzá hasonlókat egységesen „Atzmann” névvel illeti a mai napig. Fentmaradt „receptek” szerint agyaggal, viasszal, menstruációs vérrel, szeméremszőrzettel – esetenként fekáliával – emberformájúvá egybegyúrva azt használva ugyanaz történik a kiszemelt áldozattal is, mint a kis figurával. A keresztény kultúrkör ezt a manót már a démoni erők tulajdonosának tekinti. Az ellentmondás, ami a Teremtés könyvében is említett csodanövény, valamint a pogányok által is tisztelt „akasztófamanó” közötti feszültség hamar átlényegült; keresztény köntösbe öltöztetve az istenanyával azonosították. Ebben az időben is kapott „negatív aspektust” repülőzsír néven: a boszorkányszombatok nélkülözhetetlen adaléka volt az utazáshoz szükséges elegyben. Az idők folyamán az erősödő misztikum és babonák a szélhámosokat a pénzszerzés reményében különböző hamisításokra sarkallta. Sokszor használták fel erre például a nagyon hasonlatos nagy fecskefüvet vagy a földitök (fekete, fehér) gyökerét. Ez utóbbi hatását illetően igen erős hashajtószer. A gyíkhagyma gyökerét még pár évtizeddel ezelőtt mandragóraként hozták forgalomba svájci patikákban. A 20. század első felében kutatások kezdődtek gyógyszerészeti alkalmazására. Az egyik ilyen készítmény állítólag a morfiumfüggőség kezelésére szolgál. A növény az idők folyamán nagyjából feledésbe merült, élénkebben él kultusza Romániában. Az „élet és a halál füvének” hívják, afrodiziákumnak tekintik. „Szerelmet, házasságot és a termékenységet képes előidézni, de megvan az a mágikus tulajdonsága is, hogy megsokszorozza az ember vagyonát. A szerelem (termékenység) és a jólét forrása.”

mand3.jpg„Ha azonban valaki mágia vagy a teste forrósága miatt mértéktelen, akkor vegye ebbol a növénybol azt a fajtát, amely egy asszonyra hasonlít, és amely a fent mondott forrásban megtisztíttatott, és kösse azt, ami ebben a fuben van három napra és éjszakára a melle és a köldöke közé, majd azután ossza ezt a gyümölcsöt két részre, és egy-egy részt tartson három nap és három éjjel az ágyékára kötve. És törje porrá a kép bal kezét, és adjon ehhez a porhoz valamennyi kámfort, és így egye meg, és meg fog gyógyulni.” „Ha azonban egy asszony szenved teste forrósága miatt, olyan füvet vegyen a melle és a köldöke közé, amely férfit formáz, mint fentebb mondatott, és tegye vele ugyanazt. Ő azonban a jobb kezet törje porrá, és ahhoz adjon valamennyi kámfort, és egye meg ezt a port, ahogy fent mondatott, és ez a forróság benne fel fog oldódni.Azonban akinek a feje fáj valamilyen betegség miatt, az egye a fű fejét, amilyen gyakran akarja; és akinek a nyaka fáj, az egye a nyakát; vagy akinek a háta fáj, az egye a hátát, és akinek a karja szenved, egyen a karjából, akinek a keze, egyen a kezéből, akinek a térde, egyen a térdéből, akinek a lába, egyen a lábából. Vagy amely tagjában érzi a fájdalmat, egyen a figura ugyanazon tagjából, és jobban lesz. Az az alak, amely férfira hajaz, többet használ gyógyszerként, mint az, amelyik asszonyra, mert a férfi erősebb, mint a nő.” „Amikor kihúzzák a földből, gyökere iszonytató sikolyt hallat, aki azt hallja, beleőrül vagy meghal. Ezért vagy trombitaszóval kell a hangot túlharsogni, vagy egy -zsinórral a gyökérhez kötözött- fekete kutyával lehet kihúzatni. Viselőjének szerencsét hoz, kincseket és halálig tartó gazdagságot ad. Megoltalmaz a börtöntől és a sebesüléstől. Rendkívül kényes természete miatt sok gondoskodásra szorul, ha ezt nem kapja meg, megbosszulja a rossz bánásmódot. Beburkolva kis ágyacskába kell fektetni és minden pénteken megfürdetni. A tulajdonosának még halála előtt érdemes megválni a gyökéremberkétől, ellenkező esetben az elragadja a lelkét és a pokolra juttatja. Az ember csak annál az árnál olcsóbban adhatja, amennyiért ő megszerezte.”

„Ha egy tolvaj famíliából származó földi halandó tolvajlásra adja a fejét, vagy akinek várandós édesanyját lopáson érték, illetve legalábbis nagy vágyat érzett a tolvajláshoz, szóval ha egy ilyen szűz fiatalembert felakasztanak, s ő eközben vizeletét kiengedi, ott azon a helyen nő a mandragóra, illetve az akasztófamanó. Kiásásakor nagy veszélyben vagyunk, mert amikor kihúzzák, oly fertelmesen sóhajtozik, vonyít és ordít, hogy aki kiássa, legott szörnyethal. Hogy mégis hozzájussunk, pénteken napfelkelte előtt, miután fülünket gyapottal, viasszal vagy szurokkal bedugaszoltuk, egy fekete kutya társaságában kell odamennünk, három keresztet kell vetnünk a mandragórára, és a földet körülötte fel kell lazítanunk. Ezután a növényt a kutya farkához kell egy kötéllel hozzákötni, a kutyának egy darab kenyeret mutatni, majd nagy sebesen elfutni. A kutya utánunk ered, kihúzza a gyökeret, s legott kileheli a lelkét. Ekkor vegyük fel a gyökeret, mossuk le tisztára vörösborral, burkoljuk be egy fehér és piros selyemkendőbe, tegyük egy dobozba, fürdessük meg minden pénteken és újholdkor, adjunk rá tiszta, fehér inget. Ekkor megkérdezhetjük a mandragórát, s meghalljuk, hogy jövőbeli és titkos dolgokat jövendöl meg az üdvözülésről és a gyógyulásról.” (Grimm fivérek)

A mandragóra évszázadokon keresztül megmozgatta az emberek fantáziáját sajátos ember alakú gyökere miatt. Ennek megfelelően számos népies elnevezése maradt ránk. Ilyen a kutyaalma, varázsgyökér, ördögalma, mano di gloria, Adam koku… Dioszkuridész, görög költő is megemlíti a következő neveket felsorolva: antimelon – „az alma helye”, dirkaja – „Kirké növénye”, miantimenion – „harag ellen”, bombochykos – „tompa bódulatot keltő lé”, kammaros – „végzetes”, mala terrestria – „földialma”. Latin neve Atropa Mandragora. Az Atropa szó Atropas-sal van kapcsolatban, a legöregebb párkával, akinek ollója átvágja az ember életének fonalát, ha eljött az ideje. Érdekes párhuzam vonható abból is, hogy a mandragóra héber neve ugyanabból a gyökből származik, mint a szerelem szó. (Forrás: Gothic.hu)

 

 

Maszlag /Datura stramonium/

datura.jpg
A maszlag vagy csattanó maszlag (Datura stramonium) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó növényfaj. Közép-amerikai származású gyomnövény, de szinte az egész világ melegebb vidékein elterjedt, nitrogéndús talajok gyomos társulásaiban. Nemzetségének egyetlen magyarországi képviselője. Manapság dísznövényként is tartják, akár cserépben is, gyakran közintézmények bejáratát díszíti. Magassága: 60-80 cm.


Erősen mérgező. A gyógyászati, illetve halálos adag között sokszor alig van különbség; gyermekek számára akár 15 szem mag elfogyasztása is halálos lehet. Emiatt napjainkban az orvostudomány a leveleiből és terméseiből készült kivonatokat alig használja, csak pár alkalmazása maradt, például a Parkinson-kór, köhögés és asztma ellenszereként. Régóta ismert hallucinogén hatása miatt kábítószerként is használják (főleg tapasztalatlan, kockázatkereső fiatalok), azonban ez többnyire egy 4-24 óráig tartó, öntudatlan, delíriumszerű kellemetlen állapotot okoz, amely sok esetben kórházban végződik. A kipróbálók többsége soha többé nem fogyaszt belőle, mivel élvezeti értéke csekély (az élmény gyakran kellemetlen), és emellett nagy a halálos túladagolás veszélye.

A Datura növénycsalád tagja, rokonához, a nadragulyához hasonlóan nagyon mérgező. Nagy, violaszínű vagy fehér, trombita alakú virága és kellemetlen szagú levélzete van.

datura-es-mandragora.jpgA növény angol neve (jimsonweed) a Virginia-állambeli Jamestownból származik, ahol a XVII. században brit katonákat véletlenül elkábított, miközben a Bacon-féle lázadás leverésében vettek részt. Több napon át voltak kiszámíthatatlanan állapotban, s teljes felépülésük tizenegy napot vett igénybe. A történtekből később semmire sem emlékeztek.

A csattanó maszlagot a boszorkányok hallucinációk előidézésére használták, a Datura növénycsalád tagjai pedig általában az amerikai bennszülöttek szertartásainak és spirituális szereinek bevett alapanyagául szolgáltak. E növények olyan hatást váltottak ki, "mintha az ember ébren álmodna". (Forrás: BosziPláza - D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)

A boszorkányok által használt repülőzsír egyik fő összetevője!

 

 

Mezei tikszem /Anagallis arvensis/

anagallis.jpg
A pimpernel néven is ismert mezei tikszemet a boszorkányok enyhe kábító hatása miatt használták, s maguk is ittak mezei tikszemből készített főzetet, hogy jövőbe látó képességüket fokozzák. A varázslat áldozatai ellenszerként folyamodhattak hozzá. (Forrás: BosziPláza)

 

 

 

Nadragulya /Atropa belladonna/

belladonna.jpg
Népies nevei: álomhozófű, farkasbogyó, farkascseresznye, mérges cseresznye, bolondítófű, szép asszony füve, veszett fű, ördögfű.


A maszlagos nadragulya vagy nadragulya hazánkban leginkább a bükkös vágásterületeken jelenik meg, cserje nagyságú, de lágyszárú évelő. A mérsékelt öv legmérgezőbb növénye.

A tropán-vázas alkaloidokat (atropint, L-hioszciamint és belladonint) legnagyobb mennyiségben a bogyó tartalmazza és ezért súlyosan mérgező. A levél virágzás idején, napos, nyári időben, a gyökér 2-3 éves korában, ősszel vagy tavasszal tartalmazza a legtöbb hatóanyagot. Az összalkaloidok háromnegyedét az L-hioszciamin teszi ki, amely a szárítás során atropinná alakul, emellett kisebb mennyiségben belladonnin és nyomokban szkopolamin, apoatropin, kuszkohigrin, metilpirrolidin, tropin is előfordul benne.

belladonna3.jpgAtropintartalma miatt a növény kivonata pupillatágító hatású, ezért a középkorban – főleg az olasz – nők előszeretettel alkalmazták szépítőszerként. (Innen a belladonna név: az olasz bella donna jelentése szép asszony) A Magyar néprajzi lexikon szerint a "szépasszony" : a magyar népi hitvilág, hol jó, hol rosszindulatú, természetfeletti lénye, aki a boszorkány, ill. a tündér bizonyos vonásaival egyaránt rendelkezik. Eufemisztikus (szépítő) nevet visel. Magyarán a szépasszony füve - boszorkányfű-nek lehetne fordítani a szépasszony mint boszorkány nem csak Magyarországon, hanem európai kultúrkörben is elterjedt kifejezés volt.

Nevét gyakran „nadrágujjas emberkének” ferdítik, és emiatt összekeverik rokonával, az ugyancsak a burgonyafélék közé tartozó mandragórával, aminek gyökere emberke alakú.

A nadragulya 50–100 centiméter magas, gazdagon elágazó szárú, évelő növény. Tojás alakú, ép szélű, nyélre futó levelei körülbelül 15 centiméter hosszúak. A virágok egyesével fejlődnek a levélhónaljakban, harang alakú, 2–3,5 centiméteres pártájuk kívül barnás ibolyaszínű, belül sárgászöld. A termés fényes fekete bogyó.

A maszlagos nadragulya nyirkos lomb- és elegyes erdők lakója. A virágzási ideje június-augusztus között van. Bogyói erősen mérgezők, gyermekeknél 3-4 darab elfogyasztása halálos lehet.

A Belladonna növényből készített homeopátiás szer gyakran használatos lázcsillapító gyanánt. Hatásosnak hiszik olyan láz esetén, ami hirtelen szökik magasba és az orcák vagy a fülek vörösödésével jár, továbbá hallucinációk (lázálom), lüktető, éles fájdalmak, huzatra vagy a hidegre érzékeny fej esetén. Sokszor használják gyermekek középfül-gyulladásánál, torokgyulladásnál, skarlátnál.

A nadragulya bíborszínű, harang alakú virágot és feketés bíborszínű bogyókat termő, évelő növény.  A létező legmérgezőbb növények egyike, mivel rendkívül erős tropán alkaloidákat tartalmaz, melyek szapora szívverést, elmosódott látást, egyensúlyvesztést, lebegésérzetet, botladozást, fulladásérzetet, tudatzavart és irányvesztést okoznak. A nadragulyából és más, a Salanaceae családhoz tartozó növényekből atropin vonható ki, amely halált okozhat vagy súlyosan károsíthatja az ember ítélőképességét. Egyéb hatásai között találjuk a homályos látást, a fényérzékenységet, a szájkiszáradást és a zavaros beszédet, melyhez szorongás, pánik és zavartság társulhat.

belladonna4.jpgA XVIII. századi Itáliában az asszonyok használtak egy nadragulyából (olaszul belladonna, vagyis szépasszony) készült kozmetikumot, közelebbről szemcseppet, amely megnagyobbította a pupillájukat. ez állítólag fokozta szemük szépségét és ragyogását, s pillantásuknak felfokozott csáberőt kölcsönzött. Közismert volt az is, hogy túl gyakori használata vaksághoz vezetett.

Európában különösen a középkorban, a nadragulyát az okkultisták és a boszorkányok is használták, utóbbiak arra, hogy segítségével a jövőbe lássanak. Más összetevőkkel keverve boszorkánykenőcsöt is készítettek belőle, amelynek használatával állítólag a levegőbe tudtak emelkedni. 1324-ben egy konkrét boszorkány ügyében folytatott nyomozás kiderítette, hogy "...a hölgy szobájának átkutatása közben egy tubus kenőcsöt találtak. mellyel egy botot kent be, s azon ülve kedve szerint árkon bokron át vándorolt és vágtatott".

Egy későbbi, XV. századi vizsgálat arról számolt be, hogy "a köznép elhiszi, a boszorkányok pedig bevallják, hogy bizonyos napokon és éjjeleken bekennek egy botot, és azon lovagolva jutnak el a megbeszélt helyre, vagy magukat kenik be hónuk alatt és más szőrös részeken, s hajukban olykor amuletteket viselnek", valamint "egy férfi, aki olykor hallá változott, karjait kiterjesztve a földön úszott, olykor fölszökkenni, máskor alábukni látszott. Egy másik azt hitte magáról, hogy libává változott, és füvet evett, fogával a földet verdeste, mint a liba, olykor gágogott és csapkodott a szárnyaival". (Forrás: BosziPláza - D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)

 

 

Sisakvirág /Aconitum napellus/

sisakvirag.jpg
Kékeslila színű virágja magas fürtökben virágzik. Répaforma két szürke-barna gumója van (ezért napellus, azaz répácska), az egyik a virágzó szárat hajtja, azután összezsugorodik, a másik pedig a jövő esztendei hajtás rügyét viseli. Legmérgezőbb a hajtása (radix aconiti), mérgező azonban az egész növény, mely diterpén-alkaloidokat, elsősorban akonitint tartalmaz.


Magassága: 90-120 cm

A könnyű hozzáférhetősége és gyakori előfordulása miatt volt a sisakvirág a méregkeverők kedvenc növénye. A mérge olyan erős, hogy már csupán a bőrrel való érintkezés során képes bejutni a szervezetbe, nagy hólyagokat és duzzanatokat okozva. A sisakvirágból elsősorban az érzéstelenítőszerként használt akonitin nevű drogot nyerik - láz, neuralgia és artritisz ellen használják. A mérgezés tünetei közvetlenül a fogyasztása után jelentkeznek. Az egész teste lázban ég, hányás, görcsök és bénulás lép fel. Később szédülés, fejfájás jelentkezik, a pulzus helyreállíthatatlan és hamarosan bekövetkezik a szívverés vagy a légzés leállítása.

Az Aconitum és a Katika-sisakvirág néven is ismert sisakvirág a retekkel nagyon könnyen összetéveszthető gyökerű, rendkívül mérgező növény.

Meglehetősen régóta kapcsolatba hozzák a vérfarkasokkal, vagy abban az értelemben, hogy elijeszti őket (ez abból fakadhatott, hogy farkasok megmérgezésére használták), vagy abban az értelemben, hogy az embert farkasszerű állapotba hozza (vagyis "lycanthropikus" hatású szert tartalmaz).

sisakvirag3.gifA boszorkányok gyakran vegyítették a sisakvirágot egy másik alkaloidával, a nadragulyával, de vízi paszternákkal, pimpóval és korommal is gyakran keverték, hogy a képzeletet fokozó kenőcsöt készítsenek belőle, mely lehetővé teszi, hogy a holtakkal beszéljenek. Az ókori görögök úgy hitték, hogy a növény Cerberus, a pokol tornácát őrző kutya köpetéből származik, és a sisakvirággal való mérgezés minden esetét varázslatnak tekintették. (Forrás: BosziPláza - D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)

 

 

 

Szédítő vadóc /Lolium temulentum/

vadoc.jpg
A széditő vadóc az egyetlen pázsitféle növény, mely mérges hatású. Külsejére nézve igen hasonlít a közönséges vagy évelő vadóchoz, vagyis angol perjéhez, s úgy, mint ez, az is a valódi füzérpázsitok közé tartozik, de a különbség kettőjük között, hogy a széditő vadóc füzérkéin a füzérkét támasztó polyva sokkal hosszabb, mint a füzérke; a toklászok szálkásak s a szálkák hosszabbak a toklászoknál. Míg az évelő vadóc bokrosodik és sűrű levélcsokrot, gyepet képez, addig a széditő vadóc csak egy évig tart, gyepet nem létesít és csak egy-két füzért viselő szárat hajt. A széditő vadóc azáltal is különbözik az évelő vadóctól, hogy sokkal magasabbra nő és érdes szárú, s míg az évelő fajtársa egyike a legkitűnőbb 
takarmánynövényeknek, addig a széditő vadóc igen veszedelmes gyom a vetés között és a réten is. 
 
E növény már időszámitásunk elején rosz hírben állt, mert már a szentirásban is fel van jegyezve e gyom ártalmas volta: „Midőn az emberek aludtak, ellenség jöve s gyomot vetett a búza közé;” mely gyom alatt a Palesztinában már akkoriban is ismert széditő vadócot 
értették, melyet görögül zizaniának neveztek. A széditő vadócot az ókorban korcsbúzának (Brandkorn, Bastardweizen) nevezték, mivel 
azt hitték, hogy a gabona változott át e gyommá. Igen terhes gyom a gabonanövények között s kivált az árpa között található leggyakrabban. Néha évekig nem akadunk rá s pár év múlva egyszerre tömegesen jelentkezik. E rohamos fellépése adott okot azon balhiedelemre, hogy a gabona változott át vadóccá; igazi oka pedig abban van, hogy a növény magja évekig heverhet a földben és mégis megtartja csirázóképességét; ha azután szántás által a föld felszintes rétegébe kerül és ha bő esőzések állnak be, akkor kihajt a mag s a vetés tele van vele. 
 
Ez a gyom kétszeresen káros: egyrészt azért, mert elnyomja a vetést, de másrészt azért is káros, sőt veszedelmessé is válhat, mert mérgező, innen a 'szédítő' elnevezés. A növény mérgező része a magja, mely apró  búzaszemhez hasonló. Ha a széditő vadóc magját a gabonával megörlik, akkor a lisztbe kerülve az emberre is veszélyes lehet. Egyes népek, így a vendek, Gmelin szerint a széditő vadóc magjait a sörbe teszik, melynek ez igen bóditó hatást kölcsönöz. Állitólag a sörárpa közé is keverik a magjait, hogy a sör annál bóditóbban hasson. Azt is 
mondják, hogy a szemnek különösen ártalmas, de e nézet nem bizonyult valónak.
 
Gmelin 1779-ben azt írta, hogy a széditő vadóc bóditóan hat, fejfájást, szédülést okoz, látomásokat idézhet elő, hányásra ingerel, keléseket, köszvényt, bénulást okoz és a gyomornak a hirtelen és túlságos 
összehuzódása miatt hirtelen halált okozhat. E növény állitólag a katonaság között fellépett ragálynak is volt már az okozója.